Tudta, hogy június 13-án ünnepeljük a magyar feltalálók napját? Ez alkalomból jelen cikkünkben hoztunk néhány érdekességet, illetve üzleteink aktuális kínálatába is adunk egy kis betekintést a téma kapcsán. Tartson velünk és emlékezzen meg Ön is ezekről a remek találmányokról, melyeket nap mint nap használunk.

Golyóstoll

A mindennapi munka és az iskolai tanulmányok elengedhetetlen kelléke a golyóstoll, amely egy magyar feltaláló nevéhez, Bíró László Józsefhez fűződik. 1943-ban szabadalmaztatta az újfajta tintaadagoló rendszerrel ellátott tollat. Az eszköz egyedisége abban rejlik, hogy nem folyik, nem akad el benne a folyadék, ellentétben a régi tintapatronos változattal, ahol ez gyakori jelenség volt. Az előbbiek oka, hogy a festék távozásához nincs szükség a gravitációra, így akár az űrben (súlytalanságban) is írhatnánk vele. Papír-Sziget üzletünk számos irodaszert, exkluzív tollakat kínál. Látogasson el üzletünkbe és a legfontosabb eseményeket, dátumokat jegyezze le minőségi tollakkal!

Az első magyar telefonközpont

142 éve kezdte meg működését Budapesten az első telefonközpont. A berendezést Puskás Tivadar és testvére, Puskás Ferenc építették meg. Sok forrásból még ma is azt az információt kaphatjuk, hogy a telefonközpontot Puskás Tivadar találta fel. Azonban magát a szerkezetet nem kellett a telefonhoz külön feltalálni, hiszen egy ahhoz nagyon hasonló berendezés már létezett ekkor, csak az távíróvonalakra készült. A kezdeti időszakban a telefon még úgy működött, hogy a hívó felvette a készüléket, és a központban dolgozó kisasszonytól kérte a hívott felet. Ez a viszonylag kevés előfizető miatt gördülékenyen tudott működni, azonban később szükségessé vált a telefonszámok bevezetése. Szerencsére azóta rengeteget fejlődött a technika és manapság bárkit elérhetünk okostelefonjainkon keresztül. DrPhone GSM üzletünkben számos új és használt mobiltelefont talál nagy választékban. Üzletünk prémium szerviz szolgáltatást és telefontokokat is kínál, hogy eszközei hosszú ideig tudják szolgálni Önt és családját.

C-vitamin

1893-ban született Budapesten Szent-Györgyi Albert, az a magyar orvos és kutató, aki a C-vitamin felfedezésével a Nobel-díjat is kiérdemelte. A neves magyar tudós először a paprikából vonta ki ezt a szervezet számára nélkülözhetetlen vitamint. Az immunrendszer problémamentes működéséhez hozzájáruló vitaminok közül a legtöbbeknek a C-vitamint jut először az eszébe. Nem véletlenül, hiszen a C-vitamin óvja a szervezetünk sejtjeit az ún. oxidatív sérülésektől, melyeket a szabad gyökök idéznek elő. Ez a hasznos vitamin ezen kívül növeli a fehérvérsejtek előállítását is, melyek a vírusok és a baktériumok ellen is kellő védelmet képesek nyújtani. BENU Gyógyszertárunkban nagy és minőségi C-vitamin választékot talál! Erősítse immunrendszerét a mindennapokban ezzel a hasznos magyar találmánnyal!

Rubik-kocka

Rubik kocka, magyar kocka, bűvös kocka, kocka… sok elnevezéssel illetjük az 1944-es születésű mérnök, tanár, szobrász, Rubik Ernő csodálatos logikai játékát, amelyet a világon tényleg mindenki ismer. A Rubik-kocka egy háromdimenziós logikai játék, amit 1974-ben talált fel ifjabb Rubik Ernő. A játék célja, hogy egy előzetesen összekevert kockából forgatással visszaállítsuk az eredeti, rendezett színösszeállítást, vagyis minden oldalon azonos színű négyzetecskék legyenek. Sokan nem tudják, de a magyar feltaláló sok egyéb logikai játékokat is feltalált, azonban ezek a játékok közel sem örvendtek akkora sikernek, mint a bűvös kocka. Játéktenger üzletünkben számos logikai játékot talál. A jó hír, hogy ezek nem csak a gyermeki agyat mozgatják meg, hanem sok közülük a felnőttek számára is komoly kihívást jelent. Tornáztassa meg Ön is a logikai gondolkodását üzletünk termékeivel!


2023.06.09.