Az anyák napja minden évben május első vasárnapjára esik, így 2023-ban május 7-én ünnepeljük az édesanyákat. Mindannyiunk életében jelen van egy édesanya, aki végig követte felcseperedésünket, támogatott a nehéz pillanatokban és akinek tetteit, szavait mindig a szeretetet vezérelte. Sokunk életében eljön/eljött az a csodálatos életesemény is, hogy mi magunk is édesanyává válunk, s megtapasztaljuk az anyasággal járó összes varázslatot és nehézséget, amit annak idején az édesanyánk is megélt velünk. Az anyaság nem írható le szavakkal és nincs is egy meghatározott időtartama, mert, aki anya lesz, az már mindig is édesanya marad.
Jelen cikkünkben, kortól függetlenül, szeretnénk minden édesanyát előre is köszönteni, illetve néhány olyan ajándékötlettel kedveskedünk, amelyek segítségül szolgálhatnak, hogy olyan ajándékkal lephesse meg édesanyját – e különleges nap alkalmából – amellyel méltó módon ünnepelheti őt.

Ajándékozzon virágot édesanyjának!

Gondolta volna, hogy az egész világon az anyák napját megelőző időszak az, amikor a legtöbb virágcsokrot vásárolják meg az emberek? Ez a gyakorlatban az éves virágcsokor-árusítás forgalmának mintegy negyedét jelenti. Nem véletlenül van ez így, hiszen az anyák napi csokrok számos „misztikus” képességgel rendelkeznek: csökkentik a stresszt és növelik a kellemes lelkiállapotot. Az előbb említettek annak köszönhetőek, hogy a virágok nyugtató hatást gyakorolnak az emberre. Lepje meg Ön is édesanyját egy csokorral vagy épp egy szép cserepes virággal Moyo Virág üzletünkből!

Alkosson DIY ajándékot!

A kézzel készített ajándékokat senki nem értékeli jobban, mint egy édesanya, épp ezért bátran ragadjon ecsetet, festéket és készítsen egy kedves meglepetést, akár egy szép képeslapot vagy épp egy kedves, tavaszi díszt. Legyen szó váza dekorálásról, képeslap készítésről vagy épp házi ékszerdoboz alkotásról Papír-Sziget üzletünkben minden szükséges alapanyagot megtalál, amire csak szüksége lehet. Ha úgy érzi, hogy nem feltétlen van nagy kézügyessége, akkor se tántorodjon vissza! Javasoljunk, hogy nézzen szét a Pinterest nevű felületen, ahol számos nagyon könnyen elkészíthető ajándékra lelhet, ráadásul a legtöbbhöz részletes leírást is találhat annak elkészítési folyamatáról.

Egy finom csokoládénak senki nem tud ellenállni

Egy finom bonbon, egy különleges csokoládé, vagy épp pont az a csokoládé, amit egyszer valahol külföldön kóstolt édesanyja, de azóta sem látták itthon a boltok polcain. Bizony, az előbbi felsorolás mind mind egy-egy tökéletes meglepetést jelentenek. Csupa Csoki Exkluzív üzletük nem csak egy csokoládékat árusító bolt, hanem a csokoládék és sok más különleges finomság vára. A tökéletes ajándékot keresi? Itt biztosan megtalálja! Angol, svájci, belga, amerikai és nem utolsó sorban magyar, prémium minőségű, különleges desszerteket, csokoládékat, egyéb édességeket, teát, kávét és cukor-, tej-, gluténmentes termékeket is talál üzletünkben.

Ha extravagáns ajándékkal lepné meg édesanyját…

ajándékozzon számára különleges ékszert, gyűrűt. Gold House Ékszer üzletünk több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik az ékszergyártás és ékszerkereskedés területén. Üzletünk termékei megkönnyítik és kellemesebbé varázsolják az Ön ékszerajándékozási szokásait is. A Gold House kínálatában hazai és import ékszereket is talál, sőt egyedi ékszerkészítésre is van lehetőség. Kínálatuk között gyűrűk, pecsétgyűrűk, karláncok, karkötők, karperecek, nyakláncok, nyakékek, nyakpántok, fülbevalók, medálok és karórák is megtalálhatóak. 


2023.04.28.